A Globe Színház nyári fesztiválja

A Globe Színház nyári fesztiválja
A Globe Színház nyári fesztiválja
A Gyulai Várszínház idén 51. alkalommal szervezi meg évadjának kiemelkedő rendezvénysorozatait, június 27 és augusztus 10 között. Gedeon József igazgató elmondta, hogy mindennap tartalmas és színvonalas műsorra lehet majd számítani. Zenés, színházi és táncos produkciók fogják váltani egymást. Nemcsak hazai szinten, hanem nemzetközileg elismert személyek is fel fognak lépni. A Globe Színház műsorait a várban szervezik meg, a tóparton, a Ladics-ház udvarán. A fesztivál ideje alatt, a várkertben és a város utcáin is lesznek fellépések. Az igazgató elmondta, hogy a nyári színház ideje alatt, három nagy produkcióval készülnek.

Tovább