A víz hatása a szervezetünkre

Vízfogyasztás
Vízfogyasztás

Gyakran felmerül az a kérdés, hogy mennyi vizet kell innunk egy nap. Erre azonban a szakértők sem tudnak egyértelmű választ adni. Itt megtudhatjuk a fontosabb szempontokat, amelyeket figyelembe kell vennünk a vízfogyasztás esetén.

Tudjuk jól, hogy a szervezetünk több mint 70 %-át víz alkotja, így igen nagy jelentősége van az egészségünk megőrzésében. Ebből valamennyit elveszítünk a nap folyamán, amit pótolni kell. A szakirodalom általában 2-2,5 liter víz fogyasztását ajánlja naponta.

Mellette még folyadékot vihetünk be a szervezetünkbe tea, leves, gyümölcslé formájában is. A két liter víz azonban csak akkor elegendő, ha nem végzünk nehéz fizikai munkát, nem sportolunk és más olyan tevékenységet sem végzünk, ami nagy vízveszteséggel jár.

A vízfogyasztás a fogyásban is segíthet, hiszen fokozza az anyagcserét és jóllakottság érzetet is kelt, így evés előtt érdemes inni. Nyáron különösen oda kell figyelni a folyadék pótlására, hiszen a nagy forróságban fokozódik a vízveszteség, így szükséges azt pótolni.