Egy másik otthon?

Lehet, hogy megtalálták az új Földet?

Régóta foglalkozik már azzal az emberiség, hogy vajon melyik bolygón lehetne még élni a Földön kívül. Rengeteg csillagász, tudományos szakember áldozza és áldozta ennek a témának élete munkásságát! Végre sikerrel jártak páran! Egy kisebb csillagászokból álló nemzetközi csoport ugyanis egy olyan bolygót fedezett fel, a földhöz igen csak közel álló csillag zónájában amely alkalmas az élet kialakítására! Ennek a csodálatos csillagnak a neve Tau Ceti! Nem kevesebb, mint 12 fényévnyire van tőlünk. Tömege ötször nagyobb, mint a földé, mégis elég kicsinek mondható! Felfedezték eközben azt is, hogy a természet azokat a bolygókat szereti a legjobban, amelyeknek száz napnál kevesebb a keringési ideje. Steve Vogt elmondta azt is, hogy a Naprendszer nem tipikus, hanem különleges! Az emberiség nagy felfedezések előtt áll, rengeteg kapu megnyílhat előttünk ezzel a csodálatos előrelépéssel. Sőt, a Mau Ceti annyira fényes a szakértők szerint, hogy hamarosan a légköre is tanulmányozható lesz, hiszen ez a bolygó rendkívül fényes!