Értelmileg és érzelmileg fejlesztő játékok gyerekeknek

Remek fejlesztő játékok gyerekeknek
Remek fejlesztő játékok gyerekeknek

A fizikai fejlődés nem feltétlenül hozza magával a szellemi fejlődést is. Ez világosan látszik olyan gyermekek esetében, akik elszeparálva nőttek fel a modern világtól.

A fejlesztő játékok gyerekeknek lehetőséget és színteret biztosítanak arra, hogy számukra érdekes környezetben tapasztalhassák meg azokat az ingereket, amelyeket később fel tudnak használni a következő fejlődési lépcső meglépésében. A játékok által hatékonyan fejleszthetőek az értelmi képességeken túl az érzelmek, a mozgásos és érzékszervi készségek.

Az a gyermek, aki nem szembesül olyan feladatokkal, amelyek ösztönöznék őt abban, hogy erőfeszítések által megoldják azokat, kevésbé lesznek fejlettek az adott területen, mint akik találkoztak ilyenekkel és meg is oldották azokat.

Ez így van akkor is, ha úgy gondolják egyesek, hogy a kisgyermek fejlődését nem kell szabályozni vagy irányítani, hanem csak hagyni kell, hogy nőjön és fejlődjön. A fejlesztő játékok gyerekeknek segítenek abban, hogy megértsék, léteznek a világban szabályok és kipróbálják magukat, hogy egy játékos helyzetben, mennyiben képesek ezeknek megfelelni.