Oláh Gergő betegen énekelt

Forrás RTL Klub

Nem volt teljesen tökéletes ennek az énekesnek a produkciója sem, hiszen nem tudott megfelelően énekelni, ugyanis beteg volt. Oláh Gergő erőlködött a dallal, hiszen begyulladt a torka, és így nem tudott tökéletes produkciót nyújtani. A második produkciója azonban nagyon jól sikerült, amiért pozitív kritikákat is kapott. A következő adásban is biztosan jól fog teljesíteni majd Oláh Gergő, ahol majd kiderül az, hogy bekerül-e a három legjobb versenyző közé, vagy sem. Természetesen ez is a nézőkön múlik, hiszen az ő szavazatuk fogja eldönteni azt, hogy ki lesz az a három versenyző, aki majd bekerül a következő adásba is. Most már egyre nagyobb teher nehezedik a versenyzőkre, hiszen már nincs sok vissza a versenyből. Oláh Gergő következő dalát is biztosan jól fogja előadni, hiszen mindent megtesz azért, hogy jól teljesítsen a színpadon. Nemsokára kiderül, hogy ki lesz az az egy versenyző, aki majd mindent megnyer. A nézők szavazatának egyre nagyobb súlya lesz, hiszen ők döntik majd el, hogy ki lesz a legjobb versenyző ebben a szériában.