SZEMREVALÓ Filmfesztivál sajtóvetítés

Szemrevaló
Szemrevaló

A szeptember 25-e és október 3-a között megrendezésre kerülő filmfesztivál két alkotásához sajtóvetítést szerveznek. A két alkotás a Világok között (Inbetween worlds) és a Viktória – A zürichi expressz (Viktoria: A Tale of Grace and Greed) lesz. A filmeket a hazai mozikban a Mozinet forgalmazásában láthatják majd az érdeklődők és mindkét filmhez érkeznek vendégek, akik szívesen adnak interjút a kérdezőknek.

A Világok között sajtóvetítése szeptember 24-én, szerdán lesz látható, 10 órakor az Uránia Nemzeti Filmszínház kistermében.

A film főszereplőjétől kérdezhetnek majd az érdeklődők, Ronald Zehrfeld-től. A Viktória – A zürichi expressz szeptember 26-án, pénteken lesz látható 10 órakor, szintén az Uránia Nemzeti Filmszínházban, a nagyteremben. A vetítésen Maros Anna forgatókönyvíró is jelen lesz, akitől érdemes kérdezni. Későbbi időpontokban a rendező, Men Lareida és Farkas Franciska, a női főszereplő is szívesen ad interjút az érdeklődők számára. A filmek kiváló történeteket mesélnek el, ezért érdemes megtekinteni őket.