Ipari mosogatógép

Ipari mosogatógép nagy töltetekhez

Az ipari mosogatógép meghatározó szerepet játszik az éttermekben és közkonyhákban egyaránt. A több terítéket, nagyobb tölteteket, edényeket is elmosogató gép rendkívül hasznos és energiatakarékos megoldás. Az ipari mosogatógép pohár- és tányérmosó funkcióval is rendelkezik. Ráadásul az adukft.hu weboldalon megtalálható Sistema Project berendezés egyedi kialakítással készül.

Fontos megjegyezni, hogy egy ipari mosogatógép és egy általános, háztartásokban alkalmazott változat nem egy és ugyanaz. A kisebb-nagyobb családoknak szánt változatok kisebb teljesítményűek, helytakarékosabbak és kevesebb terítéket lehet velük tisztítani. Míg az éttermeknek és kifőzdéknek szánt verziók jóval nagyobb méretűek, több edényt képesek egyszerre elmosni, hiszen a kiszolgálás folyamatos, így az edények mosogatása is rendszeres.

Azonban ennek az eszköznek is van története. Való igaz, hogy mosogatógép ma már szinte minden háztartásban megtalálható, de kevesen tudják, hogy a feltalálásának története egészen az 1800-as évek végéig nyúlik vissza. Az első mosogatógépet Josephine Cochrane találta fel 1886-ban, aki egy hatékonyabb megoldást keresett az edények tisztítására, mert a nála dolgozó szolgálók gyakran eltörték a finom porcelánedényeket.

Mikor került be a köztudatba az ipari mosogatógép?

Az ipari mosogatógép az 1900-as évek elején kezdett elterjedni, de a háztartási gép igazán csak az 1950-es években vált népszerűvé. Ekkor már a jól menő éttermek konyhájában biztosan volt egy, ami besegített az edények tisztításában.

Milyen különbségek vannak a háztartási és az ipari mosógépek között?

A mosogatógépeknek két fő típusa van: a háztartási és az ipari változat, ahogyan azt már fentebb is említettük. Azonban fontos megérteni, hogy miért nem célszerű összekeverni és együtt említeni. A háztartási mosogatógépek kisebb kapacitással rendelkeznek, általában egy mosogatási ciklus 1-2 órát vesz igénybe.

Lehet kapni 12 terítékes verziókat is, de a mosogatás ideje nem igazán változik. Az viszont igaz rájuk, hogy energiahatékonyak és csendesebb működést biztosítanak. Ezzel szemben, az ipari mosogatógépek gyorsabbak és nagyobb mennyiségű edényt képesek tisztítani. Gyakran pár perc alatt képesek végezni a rájuk bízott feladattal.

Tovább

veka.hu

A osztályú műanyag nyílászárók: tényleg megérik?

PVC nyílászárók beszereltetése mellett általában azok hőszigetelési teljesítménye miatt döntenek a lakás-, háztulajdonosok. Valóban nagyon jól szigetelnek ezek az ablakok. Hosszú távon tehát könnyen meg tudnak térülni a vásárlás költségei a megspórolt energia költségekből – erre bővebben is kitérnek a veka.hu weboldalon. Mindazonáltal, tudni kell, hogy a műanyag ablakoknak 3 kategóriája létezik, az A, B és C. A C osztályú profilok az alsó kategóriát képviselik, jellemzően a legolcsóbb lehetőség közé tartoznak.

Tovább

tátratea fajtái

A Tátratea fajtái változatosak

A Tátratea fajtái az ital sokszínűségét tükrözik, mivel mindegyik változat más-más ízvilágot és erősséget kínál, a fogyasztók nagy örömére. A nedűk alapja mindig a helyi pálinka, amit gyógynövényekkel és gyümölcsökkel ízesítenek.

A Tátratea fajtái közül talán a legismertebb az Original, ami a hagyományos recept alapján kerül előállításra. Erőteljes ízvilággal bír és jellemzően borókát, fenyőt, illetve mentát tartalmaz. Az alkoholtartalma 52 %, ami karakteres, de nem túlságosan erős, így remek választás azoknak, akik az intenzívebb ízeket kedvelik.

Tovább

tűzvédelmi piktogramok

Mi a tűzvédelmi piktogramok feladata?

A tűzvédelmi piktogramok kulcsszerepet játszanak a biztonság és a veszélyhelyzetek kezelésében, illetve a tűzvédelmi tudatosság növelésében. Ezek a vizuális jelek gyors és hatékony tájékoztatást nyújtanak a helyes cselekvésről, hiszen váratlan helyzetek bármikor adódhatnak.

A tűzvédelmi piktogramok a biztonsági kultúra alapvető részét képezik, mivel világosan kommunikálják a szükséges lépéseket és teendőket. Általában piros színnel és fehér vagy sárga szimbólumokkal rendelkeznek, hogy azonnal felhívják magukra a figyelmet. A leggyakoribb jelek közé tartozik a tűzoltó készülékek, tűzcsapok és menekülési útvonalak jelzése.

Tovább

Mustang póló nők számára

Mustang póló nők számára

A klasszikus pólókat általában a férfiak részesítik előnyben, ám a hölgyeknek is optimális a Mustang póló, aminek számos előnye van. Mindennapos viseletre tökéletes választás, ráadásul sokféle színben kapható. A madeinpapp.hu webshop kínálatában szereplő Mustang póló modellek között bőven van, amiből válogatni.

Akár pénzt is megtakaríthatunk, ha olyan darabot választunk, ami árleszállítás alatt áll. Például a rózsaszínű Mustáng Alexia C Print női póló nemcsak azért ideális döntés, mert szép és kellemes anyagból készült, hanem azért is, mert az eredeti 6490 helyett, most 4543 Ft-ért rendelhető meg.

Tovább

ácsszerkezeti csavar

Az ácsszerkezeti csavar mindig jól jön

Az ácsszerkezeti csavar a modern építészet nélkülözhetetlen eszköze, ami tartós megoldást nyújt a faipari és a különböző építési feladatok során. Az egyik legnagyobb pozitívuma az egyszerűség és a gyorsaság. Az ácsszerkezeti csavar különösen hasznos a faszerkezetek, például tetőcserepek, padlók és falak építése során.

Azáltal, hogy hihetetlenül gyors és hatékony rögzítést biztosít, jelentős időmegtakarítást, illetve munkaerő-igény csökkentést eredményezhet. Az anyagát illetően általában rozsdamentes acél, ezért kiválóan ellenáll a rozsdásodásnak. Különböző ötvözetei léteznek, például az A2 és az A4 típusok, amik természetesen eltérő szintű korrózióállóságot kínálnak.

Tovább

lipikar baume ap m

Hasznos produktum a Lipikar Baume AP M

Minden embernek más a bőre, egyesek atópiára hajlamos felhám miatt szenvednek, de előfordul már egészen kicsiknél is a probléma. Csecsemők esetében különös figyelemmel kell kiválasztani a bőrápoló készítményt, erre a célra ajánlott a Lipikar Baume AP M balzsam.

A termék hozzájárul a bőr mikrobiom egyensúlyának fenntartásához. A Lipikar Baume AP M megszünteti a száraz bőr okozta viszketést, alkalmazása után azonnal megnyugtatja azt. Ideális termék a család minden tagjának, hiszen rendszeres használatával megszűnhetnek a bőrszárazság miatti gondok.

Tovább

fonal árak

A minőségtől is függnek a fonal árak

Egy termék semmiből való létrehozásához nem csupán pamutra és tűre van szükség. Szabadidő, türelem és természetesen kreativitás is szükséges. A kötésben az a legjobb, hogy minden ember munkája más lesz, mert minden projektnek saját, egyedi személyisége lesz.

A változatosság a fonal árak tekintetében is fennáll. Akárcsak a projektekre, a szálak költségére is nagyfokú sokszínűség jellemző. A fonalak olyan egyedi szálak, amiket sodrással kötnek össze, illetve természetes és kémiai szálakból készülnek.

Tovább

desigual táska

A Desigual táska igazán különleges

A világszerte ismert márka híres az egyedi és színes tervezéseiről. A Desigual táska kiemelkedik a szokványos típusok közül, a színpompás mintáival és kreatív megoldásaival. Sokféle stílusban és méretben van jelen az üzletek polcain és a webshopok oldalain.

A tervezők előszeretettel használják a virágos és a geometriai mintákat, illetve a kézzel festett vagy hímzett részleteket a kivitelezés során. Prémium anyagokból készül, ebből kifolyólag a tartósságára biztosan nem lesz panasz.

Tovább

mágnestáblák

Sokféleképpen használhatjuk a mágnestáblákat

Szeretne képeket, jegyzeteket és üzeneteket elhelyezni jól látható helyen? Akkor a mágnesestáblák jelentik a megfelelő választást Önnek. Ezeket az iroda bármelyik helyiségében használhatja. Díszítse a munkahelyét fotókkal, amiket mágnesekkel a táblára illeszthet!

Tűzze ki a teendők listáját! Hagyjon üzeneteket a kollégáinak! Ragasszon matricákat és időpont emlékeztetőket, hogy soha ne felejtsen el semmit! A mágnesekkel való rögzítéssel mindig egyedileg alakíthatja ki a mágnestáblák tartalmát.

Tovább