Kockahas kisokos: edzésterv és diéta

kockahas program
Kockahas program

Az evés-ivás eredménye legelőször a hasunkon látszik meg, pedig mindenki lapos, tónusos, kockahasra vágyik. Igazából szeretünk enni, de amikor az már az alkatunkon meglátszik, egyáltalán nem kellemes érzés, vagyis tenni kell ellene valamit. Sokaknak segített már elindulni a jó úton az Intenset kockahas programja. Lapos hasunk nem a hasizom gyakorlatoktól lesz, hanem a zsírvesztéstől. Nem elég az edzés, mert ha az étkezés nem megfelelő, akkor soha nem lesz lapos, kockahasunk.

Az említett program éppen ezért rendkívül hasznos, hiszen nem pusztán a tornagyakorlatokat ismerteti meg velünk, hanem a hatékony diétát is. Kizárólag így lehet elérni pozitív, látványos eredményt. Azért kell edzeni a hasizmokat, mert amikor eltűnik az a fránya zsírtömeg, akkor egy izmos, kockás has bukkan elő. Az edzés nélküli diétától pedig löttyedt csontvázzá válhatunk, annyi hasizmunk sem lesz, ami megtartsa a gyomrunkat. A diéta és a kockahas program együtt, kéz a kézben, egymást erősítve működik, hozza el a várva-várt eredményt.

Tovább

A Bioderma testápoló egész évben használható

Bioderma testápoló
Bioderma testápoló

A száraz bőr az év bármelyik szakában jelentkezhet. A Bioderma testápoló nemcsak a téli hónapok során gondoskodik a bőrünk egészségéről, hanem a a többi hónapban is ugyanúgy használhatjuk. Tény és való, hogy a hidegben hamarabb vesszük észre a szárazság jeleit, ettől függetlenül a nyár közepén is megjelenthet az a kellemetlen viszketés, esetleg hámló könyök, ami mind-mind figyelmeztetőjelként működik.

Tovább

McKenzie gyógytorna-rendelő Budapesten – Miben másak ezek a torna gyakorlatok?

McKenzie torna Budapesten
McKenzie torna Budapesten

Sajnos egyre inkább elmondható, hogy az egészség megőrzésére a legkevesebb figyelem összpontosul. A modern kor embere hajlamos arra, hogy elhanyagolja magát és mindent feláldozzon a munka oltárán. Ennek következménye többnyire az, hogy korlátozva lesz a mozgás lehetősége, ami azon túl, hogy fizikai fájdalommal jár, hosszabb távon komoly orvosi beavatkozásokat vetít előre. Nem véletlen, hogy a McKenzie torna Budapesten is (0630 505 0503; 1027, Vitéz u. 9.) ilyen népszerű lett. Ezen gyógytornász módszer segítségével sok kellemetlenségtől szabadulhat meg a páciens.

A Robin McKenzie által kifejlesztett eljárás egy mechanikai diagnózis és terápiás beavatkozás. Azok a személyek, akik ismerik, nemcsak kezelési célokra, hanem felmérésre ugyanúgy tudják alkalmazni. Már néhány alapgyakorlat elvégzésével megállapítható, hogy honnan indul ki a panasz, így célirányosan van mód kezelni. A McKenzie torna előnye, hogy aktívan bevonja a szenvedő személyt a gyógyulás folyamatába.

Tovább

Fekvőtámasz keret az erőnléti edzéshez

fekvőtámasz keret
Fekvőtámasz keret

Szeretnéd megerősíteni a vállaidat? Akkor erre a célra tökéletes segítséged lesz a fekvőtámasz keret, ami nemcsak az izomerő, hanem az állóképesség javulását is elősegíti. Rendszeres használatával új gyakorlatokat tanulhatsz és felkészülhetsz az eredményes edzésre. A fekvőtámasz az egyik legalapvetőbb gyakorlat. Bár sokan már évek óta csinálják, jelentős részük helytelenül végzi.

Tovább

Hogyan segíti a méhpempő a fogantatást?

Méhpempő
Méhpempő
A fogantatás témaköre sokszor korántsem olyan egyszerű kérdés és sajnos rengeteg pár sokáig küzd vele eredménytelenül. A méhpempő jelentős segítség lehet, ugyanis az egyik jótékony hatása, hogy pontosan olyan hormont képes előállítani, amilyenre az emberi szervezetnek éppen szüksége van, így elősegítheti a teherbeesést. De miből áll pontosan a tiszta méhpempő? Ez a méhek garatmirigy váladéka, ami a természetben egyedülálló összetétellel rendelkezik és a tudósoknak máig nem sikerült az összes összetevőjét azonosítani.

Tovább

Enyhíti a fájdalmat a zöldkagyló

Enyhíti a fájdalmat a zöldkagyló
Enyhíti a fájdalmat a zöldkagyló
A Seatone zöldkagyló kivonat egy magas hatóanyagot tartalmazó készítménynek tekinthető. Porckopásra, ízületi gyulladásra tökéletes megoldást kínál. A szövetek rugalmassága a kor előrehaladásával csökken, a zöldkagyló kapszula ezzel szemben felveszi a küzdelmet és segít helyreállítani az egyensúlyt. Enyhíti a fájdalmat. Glükozamin tartalma kimagasló. Az Új-zélandi zöldkagyló kovasav tartalma a csontokat erősíti, de regenerálja a porcokat is. Felnőtteknek, idősebbeknek és gyermekeknek egyaránt adható.

Tovább

Sokoldalúan felhasználható erőkeret

Erőkeret

Az egészségbe fektetni nagyon megtérülő dolog, ezért mindig tartsuk ezt szem előtt, amikor úgy döntünk, hogy eljött az ideje kicsit összeszedni magunkat. A test könnyen elhagyhatja magát, de a kellő akarattal kipótolhatjuk a lelkesedést és visszanyerhetjük az alapformánkat. A feladatot támogatni fogja a megfelelő erőkeret, aminek jóvoltából számos edzésgyakorlatot hajthatunk végre.

Tovább

Változókorban is válassza a magán nőgyógyászati rendelést!

Magán nőgyógyászati rendelő

A változókorba belépve sok hölgy gondolja úgy, hogy már nem szükséges meglátogatnia a nőorvost, de ez egyáltalán nem igaz. Amennyiben egy olyan magán nőgyógyászati rendelés meglátogatása mellett dönt, amely kifejezetten felkészült a változókori panaszok kezelésére, gyorsan és röviden tudhatja le az összes látogatást.

A menopauza alatt a menstruáció ugyan megszűnik, ellenben sok más megjelenő tünet jelentkezhet helyette és sajnos a daganatos megbetegedéseknek is nagyobb az esélye innentől kezdve.

Tovább