Kockahas kisokos: edzésterv és diéta

kockahas program
Kockahas program

Az evés-ivás eredménye legelőször a hasunkon látszik meg, pedig mindenki lapos, tónusos, kockahasra vágyik. Igazából szeretünk enni, de amikor az már az alkatunkon meglátszik, egyáltalán nem kellemes érzés, vagyis tenni kell ellene valamit. Sokaknak segített már elindulni a jó úton az Intenset kockahas programja. Lapos hasunk nem a hasizom gyakorlatoktól lesz, hanem a zsírvesztéstől. Nem elég az edzés, mert ha az étkezés nem megfelelő, akkor soha nem lesz lapos, kockahasunk.

Az említett program éppen ezért rendkívül hasznos, hiszen nem pusztán a tornagyakorlatokat ismerteti meg velünk, hanem a hatékony diétát is. Kizárólag így lehet elérni pozitív, látványos eredményt. Azért kell edzeni a hasizmokat, mert amikor eltűnik az a fránya zsírtömeg, akkor egy izmos, kockás has bukkan elő. Az edzés nélküli diétától pedig löttyedt csontvázzá válhatunk, annyi hasizmunk sem lesz, ami megtartsa a gyomrunkat. A diéta és a kockahas program együtt, kéz a kézben, egymást erősítve működik, hozza el a várva-várt eredményt.

A szakember azért találta ki a kockahas gyakorlatsort, hogy otthon is bárki el tudja végezni azt, amikor az ideje engedi. Ennek köszönhetően, nem kell kompromisszumot kötni, nincs kifogás, hogy nem ér rá az ember, hiszen 5-6 percet azért mindenki talál a napjában erre a célra. Nem nagy erőfeszítés 5 perccel korábban felkelni és letudni a napi edzést. Az intenset.hu weboldalon megtalálható a remek program, amiért fizetni sem kell, mert ingyenes. Ugyancsak a portálon tekinthető meg a videó, amiben a tréner bemutatja mindazokat a hasznos gyakorlatokat, amelyek bárkinek segítenek elérni a kockahasat.

Aki fogyni, formásodni szeretne, az nagyon jól teszi, ha felkeresi ezt a weboldalt, ahol tényleg minden támogatást megkap a céljai eléréséhez. A diéta és edzésterv program betartásával, ha nem keresünk kifogásokat, elérhetjük a lapos has kellemes érzését. Ennél egyszerűbb módszer talán nem is létezik, ez az egyetlen út a kockahas kialakításához. Varázsmódszerek nincsenek, csak rengeteg munka és kitartás.